Az élet értékei

Szijjjasztok!

Ejjj de ezer éve nem írtam már semmit. Na most van egy szusszanatnyi időm, így gondoltam koptatom egy kicsit a billentyűzetet. Lassan négy hónapja egy árva betűt annyit sem írtam ide a blogra, egyre kevesebben látogatják az oldalamat és hát ez nagyon bánt. Így akkor inkább újra írok valamit ami mostanában foglalkoztatott. Nem is mostanában, hanem az elmúlt pár órában. Ugye ma hétfő van, Pünkösd hétfő. Itthon vagyunk, nem dolgozunk, és mikor holnap melóba megyünk, totál hétfő érzésünk lesz. Elveszítjük a bioritmusunkat, a jól bevált hétfőtől péntekig, heti öt napot dolgozom, kettőt itthon vagyok mókuskereket. Most megy heti négy nap, három nap pihi. Kinn ültem a konyhában, közben cigiztem és ezen méláztam. Vajon mivel töltik az emberek a Pünkösd vasárnapot és hétfőt? Vajon azért nem dolgoznak mert hagyománytisztelők és megünneplik ezt az ünnepet? Mit is ünneplünk Pünkösdkor? Én például nem tudom, és szerintem nagyon sok embertársam sem. De a Pünkösdre már nem úgy tekintünk, mint egy ünnepre. Hanem hogy nem kell menni dolgozni. Mindig nézzük a naptárat, mely ünnepnapok mikorra esnek, és bosszankodunk, mikor rájövünk, hogy a munka ünnepe, vagy a március 15-e hétvégére esik. Nem tartjuk igazságosnak. Akarunk lopni egy kis pihenőidőt, amikor meglátogathatod a családot, együtt lehetsz a családdal, vagy kitakaríts otthon. Nem azért nézed, hogy ünnepeld azon a napot azt ami van. Ma a rohanó világban legalábbis ezt tapasztalom. A barátaim húsvét hétfőn nem várják a locsolókat, hanem elmennek kihasználni az alkalmat és kirándulnak. Mert van egy plusz napjuk amit nem a munkával kell tölteni. Elveszítette a varázsát már az ünnep fogalma, talán egyedül a karácsonynak van még valami jelentősége, de ott is már a sok pénz, a marketing hatása alatt állunk. Mert milyen ciki olcsó ajándékot venni. Vegyünk fel rá hitelt. Nem szép dolog úgymond "kihasználni" az ünnepnapokat. Nem csak a karácsonyt, hanem bármilyen mást is. Mert igenis szerintem kihasználjuk. Én is, mások is. Vannak akik hagyománytisztelők és elmennek a misékre, elmennek a zászlófelvonásra, de a mai ember nagy többsége örül, hogy pihenhet. A sok munka, a sok kötelezettség, a megfelelés az elvárásoknak, mind ezt szüli. Én is már vártam ezt a három napot, mikor két napot a munkára (takarítás, ilyenek) szentelek és egy napot a pihenésre. És holnap már kedd. És újjé csak négy napot dolgozunk. És újra visszaáll minden a saját kis mókuskerekébe. És ez így fog menni évről évre, amíg dolgozunk, amíg bírjuk szusszal.

Na befejezem ezt a gondolatmenetemet, mert csak elszomorodok magamon és a kialakult helyzeten.

Hm...lassan négy hónapja együtt élek az én szemem fényével. Nagyon egy sínen zakatol a vonatunk és egymás mellett ülünk (Demjén Szerelemvonatán), és nem tervezzük, hogy ez a vonat megálljon, vagy hogy mellékvágányra fusson :)

Kb. egy hónapja tanulok vezetni. Egy régi ismerősöm mondta, hogy nekem nem való a vezetés, mert mennyire parázok tőle. Hát...úgy tűnik tévedett. Már nagyon szépen elindulok, már tudok nem lefulladni, váltani, földúton menni, tolatni, körözni. A csúcssebességem 40 km/h. :D Vicces, de élvezem. Volt már olyan hogy untam a sebességet, és gyorsabban akartam menni. De hát a kedves párom türelemre intett, mondván lassú víz partot mos. És szót fogadtam és megtanultam a 90 fokos fordulást, szintén földúton. Hát persze, nem is betonon. Alig érem el a kuplungot. Jó kicsire nőttem és kényelmetlen benyomva tartani, még szerencse hogy nem kell annyit használni, legalábbis a gyakorlásaim során még nem kellett. Na majd forgalomba. Ez, hogy tanulok vezetni, elég nagy élményt jelent számomra, az hogy én uralom a kocsit, én irányítom, és az én döntéseimet hajta végre. Amióta vezetek, már nem félek. Megtanultam hogy van rajta fék, és meg lehet állni. Az autópályán lévő száguldozás sem riaszt már meg annyira. Na jó ne gondoljatok olyan gyorsra de, a 100-120 km/h régen egy rémálom volt, ma már nem kottyan meg. Szokni kell na :)

Annyi de annyi mindent tudnék még írni, de már görcsöl a csuklóm. Ígérem hamarabb fogok újra írni, és mesélek még sokat sokat nektek.

Megyek kihasználom a potyapihinapomat még egy jó mozizással. :)

Sziasztok!

Tudom, tudom, nagyon régen írtam, de mindjárt meglátjátok mi az oka :)))) Vagyis Ki :)

Hát nem gondoltam volna, hogy engem még zavarba lehet hozni az életem során. Nem vagyok egy zavarba eső típus, de úgy tűnik van a világon egy olyan ember akinek ez elég jól sikerül. Érzem, ahogy bevörösödök, hogy mosolygok, hogy nem oda figyelek amire kell, pedig nincs is jelen, hanem csak egyszerűen létezik. Majdnem elveszítettem és majdnem eldobtam őt magamtól, mert annyira meg voltam sebezve, annyira nagyot csalódtam, annyira féltem újra nyitni, és egy péntek este alkalmával sikerült a felszínre tőrnie annak az érzésnek ami mélyen azért ott pihent a lelkemben, és elnyomtam magamban. Tipikusan úgy viselkedek mint egy ötéves, ha róla van szó, ha meglátom, ha átölel, ha hozzámér. De legalább neki tetszik. Ma meg is szóltak a munkahelyemen, milyen kicsattanóan viselkedek. Én reakció képpen csak fülig húztam a szám, és közöltem, hogy igen. Valahogy ezt a mosolyt nem tudom levakarni a képemről :) Talán nem is akarom? Sőt egyáltalán nem akarom. Beleugrottam a mély vízbe, és még fenn lebegek, még nincs semmi ami a mélybe rántana. Újra fürdök :) A mámorban, a boldogságban, és igen a szerelemben. Asszem szerelmes vagyok. Vajon szerelem e az, ha az ember azt érzi, hogy szinte egyfolytában rá gondol, ha kirázza a hideg ha valami olyan emlék jut eszébe róla, vagy el kezd izzadni a tenyere, vagy csak fülig ér a szája és nem tudja palástolni még a buszon se, ha eszébe jut, ha végigfut a melegérzés a testében, szintén ha eszébe jut, ha a szív megdobban és csak hevesen ver? Hát mi más lenne? Ráadásul tényleg bátor vagyok, tényleg belementem és tényleg nem zártam be. Bízom benne, valami azt súgja bíznom kell benne. Nem akarok a padlóra kerülni, nem akarok csalódni, és ami a legfontosabb, Őt akarom. A nap minden percét vele tölteném, a karjaiban, a társaságában. Ez tényleg szerelem. És az a szerelem amit régen éreztem. Az ismeretlenséghez való vonzódás. Amikor nem ismered a másikat, de tapasztalsz belőle nagyon sok jót, sőt olyan jókat ami neked kell. Eddig mindig a szívemre hallgattam. Na jó Máténál már nem. De előtte lévő összes kapcsolatomnál. És nem láttam a hibákat. Ugye Tamástól megtanultam a realitást, azokat a dolgokat, hogy igenis a kézzelfogható dolgokat kell nézni. Iminél szintén ezt látom. Iminél látom azt, hogy milyen ember, milyen a hozzáállása a dolgokhoz, és számomra ez mind pozitív. Ha reálisan akarom nézni a dolgokat, akkor az mellékes, hogy helyes, hogy a barátaim szerint tökre passzolunk külsőre, hogy hogy csókol, vagy hogy milyen az ágyban. Ezek a szív dolgai. És mind pozitív. De ha az eszem szerint elemzem a dolgokat, akkor is látom, hogy bele kell vágnom, vele kell lennem, valamiért összehozott minket az élet. Emlékeztek, Tinka barátnőm mit jósolt? Ha minden rendben lesz, rendbehozom magam, akkor jön a szerelem. Bár aktakukacot jósolt :D Imi meg bútorasztalos, de nem számít, a kártyák ennyit tévedhetnek igaz? :) Legalábbis nem bánnám ha tévednének. És tényleg jött a szerelem. Két hete ismerem. Nem régóta, mééégis, mégis olyan egy hullámhosszon vagyunk, minden olyan jól passzol. Jó persze, biztos a rózsaszín köd, de ha tényleg a realitást nézem, tényleg józanul gondolkodom, akkor most még! nem tudok rossz dolgot mondani róla. Rövid az idő és elég sok időnek kell eltelnie mikor rájövök milyen dilije meg hülyesége van, de ami eddig történt már velünk, amit eddig tudok róla, háááááát....naaaagyon pozitív :) 

Egy két pozitív, hogy irigykedjetek:

Megkérdezi, hogy vagyok, odafigyel rám, ha fáradt vagyok, nem nyöszörög, hanem elfogadja

Kedveskedik, meglepetéseket okoz, amikre egyáltalán nem számítok

Nagyon jó humora van, mindig rengeteget nevetek vele

A barátaimnak (egy részének) nagyon szimpatikus és pozitív véleménnyel vannak róla

Tudja milyen élni, milyen nehéz az élet, tapasztalt ilyen téren

És még sorolhatnám a sok sok dolgot amit reálisan látok benne, de elég ha én tudom ;)

A legfontosabb, hogy tisztában van önmagával, tudja mit akar az élettől, hol tart most és hova tart. Tudja milyen ember valójában, és eddig amiket elmondott tényleg így van. Szóval jelen pillanatban nagyon szerencsés embernek mondhatom magam, és remélem végre megtalálom azt a boldogságot, ami nekem is kijár. Igen, szeretnék végre boldog lenni, igazán boldog. És nem hidegzuhanyt kapni, nem csalódni hanem számítani valakire, és ne csak én rám számítsanak. És ne csak én figyeljek oda a másikra, hanem én rám is figyeljenek. Hogy fogadják el, hogy sokat dolgozom, hogy sok dolgom van és hogy nekem is kijár a pihenés. Eddig ez stimmel ;)

Ha minden ilyen jól megy és hát miért ne lehetne ilyen jó, csak pozitívan kell hozzáállni igaz? akkor igen, asszem megtalálom a kirakós játék utolsó darabjait. Végre egy egészben az életem, és örülök, hogy ezt az érzést Vele oszthatom meg, és örülök, hogy elhozta azokat az utolsó darabokat a kirakós játékhoz. Már csak össze kell ragasztani. És masszívan egy egész képet kapunk...de azért ez még messzebb van. A kételkedés, a kicsi félelem még mindig bennem van, még mindig nem merem teljesen átérezni ezt. De amint összeragasztottam a képet, ígérem nektek, ki fogom akasztani a falra, és abban fogok gyönyörködni egész álló nap :)

Lebegek...elkapott egy eufórikus érzés, és csak mosolygok. És tudom az okát :) A tenyerem izzad, és olyan vagyok mint egy kisgyerek :) Most lennék a felhők fölött, onnan néznék le, és kitárnám a két kezem, és örömmel nyugtáznám, hogy a világ megint megy össze. Tegnap este tettem valamit, amitől előjönnek a rejtett mély érzések. Ami csak a tudatalattiban van bennem és ez a felszínre hozza. Ez a bor volt :) Tinka ;) És elkezdtem picit megint pánikolni :S de aztán lenyugodtam, olyan régen nem éreztem a pánikot :) De rossz vele újra találkozni. És aztán kinyílt a szívem. Kitárult és most már képes befogadni. Képes újra szeretni, szerelmes lenni. Rajongani, örülni, boldognak lenni. És most boldog. Nem még nem szerelmes :) Még csak mosolyog, de nagyon is :) (Tinka köszönöm neked) Nem is tudok mit írni :) Még inkább nem írok semmit :) Majd kicsit később :)))))))

Sziasztok!

Hm........mit is írhatnék, nos talán elmesélem nektek az elmúlt pár nap történéseit, no nem azt ami történt velem, hanem ahogy érzelmileg ezt átéltem. Pár embernek már meséltem róla, de úgy érzem ezt meg is kell írnom. Először is mindenkit megnyugtathatok teljesen jól vagyok már. Kiegyensúlyozott kis életemet most már nem veheti el senki és semmi. Nagyon fogok törekedni rá, hogy ez így is maradhasson. Most itt ülök a szobámban, kinn esik a hó, és ha körbenézek, akkor látom hogy minden a helyére került. Emlékeztek, mikor el kezdtem a blogomat, úgyanezt éreztem. Csak most van egy nagy és hatalmas különbség a kettő között. Akkor szerelmet és Olaszországot kaptam, most pedig egy kiegyensúlyozott és jó életem van. Egyenesben vagyok saját magammal, a környezetemmel, és a lelkemmel is. És most jutottam el odáig, hogy nem minden a párkapcsolat. Eddig úgy éreztem, hogy csak abban lehet élni, de most végre rájöttem, hogy nem. Nem mondom, hogy nem hiányzik a szerelem, egy pasi, de nem keresem, nem kutatom, nem erőlködök, hogy találjak valakit. Tinka barátnőm jósolt is kártyából és nagyon érdekes dolgok jöttek ki. Jelen pillanatban úgy érzem, hogy minden stimmel. És ha a továbbiakban is így lesz, akkor elvileg nemsokára bekopogtat a szerelem is. Azt jósolta, hogy egy nagyon mély gödörben vagyok, de ki fogok jönni belőle és nem is fogom sejteni ki fog ebben segíteni. Meglepődtem, hogy pont az az ember, aki darabokra törte a szívemet, mellette találtam meg ezt az életet amit most kaptam. Aztán azt is jósolta nekem, hogy egy olyan emberrel fogok szerelembe esni, akit már ismerek....Töröm a fejem, de még nem jutottam előre. De ez a szerelem csak akkor jön el, ha teljesen rendbe tudtam tenni magam. Nos tényleg ahogy itt így ülök, úgy érzem minden sínen van. Megtanultam egyedül lenni, egyedül vásárolni, magammal foglalkozni, és ez nagyon jó. A lelki világom egyensúlyban van a külvilágommal. Szuperjó érzés. Azt is mondta drága barátnőm, hogy lesz egy vonal amit át fogok lépni, amikor felszabadultan fogom magam érezni és ha ez megtörténik, akkor jön a mindent elsöprő szerelem. Ezen most még csak mosolygok, de eddig minden bejött amit jósolt. Nem nagyon hiszek ezekben a jóslásokban, de számomra furcsa, hogy ezt mondta a kártya, ami meg is történik velem. Számomra ez nagyon érdekes. Bár tény, hogy nyitni nem tudnék, hogy érezhessek, még mindig be vagyok zárva, még mindig nem adom oda senkinek a szívem, de ha kopogtat, talán, ha úgy érzem, akkor úgyis meg fogok nyílni, hisz az érzelmeknek nem lehet parancsolni. Remélem, hogy beszámolhatok majd erről nektek, de hogy mikor az csak a jövő kérdése. Drága szingli olvasóim. A blogom elején azt mondtam, hogy igenis lehet boldog az ember, lehet szerelmes és megtalálhatja azt akivel az életét letöltheti. Hát most is ezt mondom nektek. Mikor ezt Máté mellett éreztem, akkor elvakított a szerelem, akkor nem érdekelt más csak Ő. De most, szingliként, ugyanezt mondom nektek, kell hogy szomorú légy, kell hogy tudd mit veszítesz, kell, hogy érezd összetörtek, de ezek nélkül nem fogsz megerősödni, talpraállni, és saját magadat megtalálni. Egy idő után úgyis rájössz arra, hogy a világ csak rólad a szól, az életed csak a tiéd, és hogy hogy érzed magad benne, azt csak te befolyásolod. Ha hagyod, hogy felemésszen a fájdalom, a csalódás, akkor elveszítesz egy csomó időt az életedből és nem látod meg az élet nagy értékeit. Van az a híres mondás, hogy csalódni kell százszor és ezerszer, hogy boldogok lehessünk egyetlen egyszer. Ez nagyon is igaz, hiszen ezzel építed magad, ezzel jössz rá, hogy mi az amit elvársz másoktól és saját magadtól. És ha mindezzel megvagy, akkor jöhet az aki már a tényleges önmagadat fogja látni, és ebbe fog beleszeretni. És akkor jöhet bármi, probléma, baj, akadály, az a ragaszkodás amit képvisel irántad amiért belédszeretett sokkal erősebb lesz, sokkal fontosabb és egy életre kitartó érzés. Kívánom nektek, hogy találjátok meg. Akik pedig megtalálták, vagy pedig nem éppen rózsás a kapcsolatuk, egy dolgot ne felejtsenek el, mindig a pozitívat nézni, mindig a jót meglátni, ne a rosszat, ne a negatívat, mert az megölheti a legtökéletesebb szerelmet is. Hidd el neked is van hibád, neki is van hibája, de a kérdés az, miért vagytok együtt, miket csináltatok és fogtok csinálni együtt. Próbálj meg mérlegelni és próbáld meg élvezni azt amid van. Ha kapcsolatban élsz, ha nem. Én már megtanultam és te?

Jó reggelt :)

Hehe, most keltem, ezer éve nem buliztam ilyen jóóóóót. Korán mentem korán jöttem. A korán alatt érts reggel hat órát. Zárásig maradtunk. Csúcsszuper fantasztikus volt. Sokat ittam, kellőképp részeg voltam és nyitott :) Hm.......Inditottunk négy deci vodkával a nyugati órája alatt, hát nem sikerült 10 előtt bejutni, de nem számított az a kis belépő. Aztán karaoke majd mentünk a nemzetközi retró részre. Már dübörgött bennem a pia, mert benn is ittunk vodka narancsot és a lábam már nagyon vitt volna táncolni. El kezdtünk táncolni, és nem telt bele sok idő míg a pasik körén gyűltek. Persze barátnőm először "becsajozott", ha lehet így fogalmazni, az a másik nő sem volt már éppen szomjas. Láttam milyen lazán táncikál oda egy csomó vadidgen pasihoz és azon gondolkodtam, miért megyek bulizni mindig úgy, hogy nem akarok pasizni...fogalmam sem volt. Gondoltam egyet és másképp álltam hozzá a dolgokhoz. Végülis szingli, szabad független nő vagyok, nemde. És egyszer élünk. Elővettem a szabad vagyok kisugárzásom...hát nem kellett tíz perc se de már ott táncoltam egy pasival. Valójában nem nagyon érdekelt, jól nézett ki, de mikor iszok és zene van körülöttem, akkor nem számít más, csak utat nyitottam magamhoz. Aztán elég volt, lerángattam barátnőmet, és mire visszamentünk szerencsére eltűnt. Na hát ez így ment egész éjszaka. Sikerült négy pasinak is elcsavarnom a fejét. Nagyon meglepődtem. Nem gondoltam volna, hogy ennyire kellhetek nekik, de hát nekem nem kellenek. Legalábbis ha bármelyik is közelített volna olyan szándékkal (jó oké közelítettek), akkor egyből megálljt parancsoltam volna, és parancsoltam is. Szórakozni voltam lenn, nem párkapcsolatot keresni. És ez így van jól, meg amúgyis képtelen lennék rá.

Voltam futni :S Sajnos lehet orvoshoz kell mennem. Valószínűleg sípcsont inhüvely gyulladásom van, mert futás előtt pihentetés közben nagyon fáj a lábam, de aztán ahogy futok, már nem. De utána. Meg tudnék halni annyira fáj és fáj. Azt írta egy cikk, hogy valszeg a kezdő futóknál ez pár héten belül elmúlik. Remélem így lesz, mert a múltkori szigetes futásom óta fáj nagyon. Nem akarom a futást emiatt abbahagyni vagy egy picit is felfüggeszteni. Egész jól megy már a patak partjánál is, nem találom annyira unalmasnak a helyet, bár azért a szigeten csak jobb volt. Baromira új hely, puha talaj, és jó nagy távolság :) De amíg ilyen kis amatőrként nyomom megfelel a patak már kifutott, havas jeges szakasza is, no meg a kutyák akiktől barátnőm annyira fél, hogy nem tudtam lefutni a távot :S Pedig nem kellett volna sok hozzá :) Egyedül képtelen vagyok futni. A múltkor is annyi minden összejött ahhoz, hogy egy kilométert se fussak le, hogy tök vicces :S 

Ez az én formám, de majd lesz jobb is ;)

Sziasztok!

Egy két panaszáradatot kellett végighallgatnom, míg újra rávettem magam, hogy a blogomba írjak. Hát rendben. Ahogy el kezdtem írni a blogot, egyből begörcsölt a jobb combom. Ma anyától jöttem haza leszálltam a buszról és ottragadtam a buszmegállóba, mert olyan jobb comb görcsöm lett, hogy nem bírtam megmozdulni. Ez a fránya futás. Még jó hogy ma pihenőnapot tartok. Ja igen. Futás. Ja igen. Munka. Ja igen. Szerelem. Mind mind meghatározó szerepet játszik az életemben. Van ami többé van ami kevésbé. Hát az első két téma többé a harmadik téma kevésbé. És itt is ambivalenciát érzékelek, mert minél jobban megy a futás, annál rosszabb dolgozni. Ráadásul 8 kilótól szabadultam meg az elmúlt két hétben. Fantasztikus. Ha így folytatódik nem marad más belőlem csak egy összeasszott futógép, aki még futás közben is idegrohamot kap a határidőktől. Igen. Nagyon ráálltam az edzésekre, minden pihenőnapot elpazarolt napnak érzékelek, mert a lábam úgy menne és fután a kilométereket. Máté javasolta a futási naplót? Azt hiszem így hívja. Na lassan el kezdem csinálni. Vajon hány kilométert fogok életem folyamán lefutni :) A maratonra nem vállalkozom. De! Voltam a szigeten és igeeeeen állítólag másfél kilométert lefutottam egyhuzamban. Bevallom én nem hiszem el, de ha az a kütyü azt mondja, hát legyen. És állítólag összességében 2 és fél 3 kilométert. Beszarás. Én még egy kilométer fölé se kúsztam nagyon most meg futok mint egy őrült. Nagyon örültem neki, és ez még jobban hajt és hajt előre. Holnap elmegyek a patakhoz és lefutom a harmadik híd és vissza távot egy huzamban. Ha sikerül, akkor keresztbe lenyelem magam. Fő az optimizmus. :) Meg a combgörcsöm :D Vettem futócipőt. Lehet itt van a kutya elásva. Ebben is fáj a lábam. Majd kialakul a "lúdtalpizmom", gondolom én...de jól hangzik. Tehát a futás megy mint a karikacsapás. De a meló....nem is akarok róla beszélni. Pokol mindennap. Én már csak nevetek. Ma egy olyan ötlettel állt elő a külső kontaktom, hogy azt hittem kettéhasadok...nem is írom le. A lényeg, hogy lehetetlen még varázsütésre is. Nem számít, megoldja Barbi, mindig mindent megold...mondják az okosok, csak fussa szusszra. 10 felé szakadok, közben agyalok, és az eszem azon jár hogy futni kéne. Ott legalább én diktálom a tempót....

Szerelem. Hm...már csak leírva és kimondva ismerem ezt a fogalmat. Érezni nem érzem. Egyre jobban távolodik és a helyét átveszi valami más. A nyugalom. Ha már lehet az életem körülményeit nyugalomnak nevezni :) És igen, kiléptem a fénybe, magam mögött hagytam a szürke nyirkos ködöt, most már undorodom attól a világtól. Most már csak én vagyok. A falam körül én számítok és semmi más. Végre megint önmagam. Érzem, hogy a napfény beszűrődik és igénylem a melegét. Erről mindig a nyár jut eszembe amikor nincs semmi, csak a mókuskerékből kiszakadt csodás egy hét, mikor ráérek megkávézni akár délelőtt 11-kor, mind hajnalban a tóparton ülni és a szúnyogokat lecsapkodni magamról...akkor ezek a fő problémák. Na valahogy így érzem magam megspékelve egy kis stresszel....Érzelmileg tehát a nyugalom és a béke vesz körül...Olyan semleges. Olyan jó most így. Csak lenni. És élvezni. Hogy lassan a világ újra a tiéd lesz. Bár azért egy pár apró kocka még hiányzik. Olyan mintha haladna minden a maga medrében, aztán képszakadás, értetlenség, és aztán újra halad minden tovább. Imádom a puzzlet. Most mégsem találom az utolsó darabjait. Ami igazán bosszantó. És nem tudom hol keressem. Az ágy alatt? A szekrény tetején? Vagy talán nálad van? Úgy érzem szükségem van rájuk, mert egy kép nem lehet egész amíg nem adja ki teljes mivoltát és üzenetét, ahhoz pedig kellenek azok a fránya darabkák.

Hm.....nagyon régen nem éreztem ilyet. Fizikailag elfáradtam. Nem is én érzem hanem a testem. Tegnap elég jó napom volt. Nagyon közel a fény érzem, de még mindig nem biztos, hogy ki akarok lépni a világosságba. Még mindig jobb ezen az oldalon lenni, még mindig kicsit bántja a szememet. Hívogat, a hang a fülembe egyre erősebben lüktet, hogy mennem kell, nincs mitől tartanom. De valami még mindig visszaránt. Egyenlőre hagyom ezt, nem erőlködök, talán kapok valami nagy löketet ami kiküld végre a fénybe, a normális életbe. Visszatérve a tegnapi naphoz. A meló halad, bár elborult az agyam. Már majdnem sírtam. Kaptam egy olyan mailt, amitől betelt nálam a pohár, és először az jutott eszembe, hogy megfojtom az összes spanyol embert aki létezik, hogy hogy lehetnek ilyenek amilyenek. Basztatnak hogy küldjek ki nekik egy határidő tervezetet, egy teljes napot rászántam, beszéltem a csoportommal, hogy mikorra és hogyan tudják megcsinálni és kitaláltam mindent. Elküldöm a tervezetet, amire az a válasz jön, hogy hát ez nem jó mert meg kell csinálni hó végére. Na most kérdezem én, elvárnak tőlünk mindent, hogy kész legyen, persze már kapacitásunk nincs rá, és elvárják hogy küldjek ki nekik egy tervezetet, közben ők már régóta tudják, hogy a munkát mikorra kell megcsinálni. Na most ezekután csak egy kérdés merült fel bennem. Ha tudják a határidőt és nincs beleszólásom, akkor miért nem küldték le hamarabb és akkor tudtunk volna úgy tervezni. De így? Nem értem mire volt ez jó. Szóval kikészültem, mert tudom hogy képtelenség megcsinálni :S

Összességében a feszültségemet este sikerült levezetnem mikor elmentem uncsiöcsémhez és elmentünk futni. Hát igen. Elfáradtam. Ahogy a blog címe is jelzi a testem hamar jelzett, hogy ezt most nem kéne. El kezdtünk futni a felvonulási tértől egy focipályához mert uncsiöccs kitalálta hogy utána focizni fogunk. Mondtam rendben. Nem futottunk keveset. Viszont ott rontotam el, hogy Betti (a barátnője) tempóját vettem fel akaratlanul, és igen hamar elfáradtam. Tudtam, hogy nem szabad de észre se vettem. Nem sokat futottam. Mondtam neki, hogy az én tempómba fogok futni. Sétáltam egy pár másodpercet és uncsiöccs csatlakozott hozzám, mert Betti meg tovább futott. Aztán el kezdtem futni a saját tempómba. Egyből éreztem azt a felszabadult érzést, hogy igen most haladok. És nem álltam meg. Bár a kezeim el kezdtek fájni, így el kezdtem lógatni és úgy futottam, próbáltam nem a futásra gondolni, hanem egész másra, és előjött megint a trappolás és a lélegzet közötti összhang. Még mosolyogtam is mikor uncsiöcs körbe körbe futkorászott körülöttem. Végre megint futok. Gondoltam magamban. Majdnem elfutottam a pályához, egy úttest választott el tőle, kb. 40 méter. Ugyanis éreztem, hogy a combjaim beadják az unalmast. Nagyon el kezdett fájni. Mikor a pályához értem, nyújtottam Bettivel és ott volt végem. A combom olyan szinten fájt, hogy ráállni nem tudtam a lábamra. Nem begörcsölt, hanem megeröltettem. Mondta Betti guggoljak le, hát ahogy leguggoltam, úgy pattantam is fel, mert baromira fájt. Ott döntöttem el, hogy túlságosan is eröltetem a futást, és itt az idő hogy pihenőnapot tartsak. Így ma nem futok. De holnap már megint fogok. Folyamatosan fáj a combom és baromi kemény. Nagyon furcsa érzés. Ha ülök minden ok, de ha lépcsőzök, vagy terhelem akkor fáj :( Igen, elfáradtam. Pedig most is mennék, ahogy itt írom a blogot. Csak mennék és futnék és futnék. Aztán fociztunk. Ott már jobb volt, én voltam Bettivel, öcs egyedül (mily meglepő) és futkorásztam, nem volt gond. Sprintelgettem, jaj de hiányzott, imádok sprintelni rövidtávon, gólokat rúgtam, hehe :) Szóval jó volt. Aztán irány hozzájuk, egy kis vacsi, egy kis dumálás és aztán olvastam. Jól be is aludtam a könyvön. Mármint az volt a párnám. Öcs ébresztett fel mentem a helyemre és elaludtam. Érdekeset álmodtam. Mátéval. A szakítás óta először álmodtam vele. Azt álmodtam, hogy voltunk egy bevásárló központban és ott ágyakat árultak. Ott voltunk az egyik ágyon és lefeküdtünk aludni. Mikor mondtam neki, hogy jó éjszakát, akkor adott jóéjt puszit :) És mindketten meglepődtünk...Majd újra megcsókolt. Utána hirtelen képváltás és egy kocsi után rohantam, amiben nem ismertem fel, hogy ki ül ott, de tudtam hogy Máté. És a rendszámtábla pörgött és ott üzent nekem. De már nem emlékszem rá hogy mit, azt tudom, hogy negatív üzenete volt. Utána megint képváltás és már a hóesésben sétáltam egy idegen helyen. Próbáltam felmenni egy lépcsőn, és mindig visszacsúsztam. De aztán felértem a feléig ahol is a hóban láttam egy embert. Egy idős nénit. Ráhullott már egy csomó hó, és mozdulatlan volt. Próbáltam neki segíteni, egyből felriadt és mondta hogy elesett és hogy nagyon fázik. Felsegítettem, hogy elviszem egy kórházba...és itt ébresztett fel Betti. Érdekes egy álom volt az már fix. De most már harmadik napja folyamatosan emlékszem az álmaimra. Pedig azért nem szoktam ilyen sűrűn álmodni. Bár inkább legyen ilyen nyugodt álmom mint felzaklató - mint az előző kettő volt.

Ha magamba akarok nézni és próbálnék erre választ adni, akkor nem tudnék. De lehet, hogy magamba se akarok nézni.

Ma megyek hastáncbemutatóra. Remélem barátnőm már nagyon izgul :D én is izgulok, hogy fog sikerülni. Aztán pedig buli. Másik barátnőm már nagyon várja, inni akar, hányni és belefeküdni :) Legalábbis így fogalmazott. Jah és pasizni :) Remélem összejön neki valami :)) Ha már ennyire akarja. Én mit akarok a mai este? Élvezni a zenét a táncot, a társaságot, önfeledt lenni, és most már egy picit boldog lenni. Egy kis pozitív érzést szeretnék már, hogy tudjam értékelni a körülöttem lévő dolgokat. Ahogy mindig is szoktam. Én törekedni fogok rá. És ki tudja, lehet hogy a mai este kell ahhoz, hogy bátran kilépjek a fénybe, hogy bátran végre kinyissam a szemem, hogy visszakapjam a lelkem, hogy el kezdjem összerakni a szívem, végülis miért ne lehetne? Ott lesznek a barátaim, a zene, az önfeledt bulizás. Lehet, hogy ez az a löket amire szükségem lesz, hogy élvezzem újra az életet? Végülis ma megint bele fogok kóstolni. Drága hang a fülem mögött, súghatnál valamit, mondhatnál valamit, hogy tudjam....Mi van a fényben? Mi van ott az alagút végén? Miért akarom hátrahagyni a sötét erdőmet, a szürke ködöt, a nyirkos tájat? Miért?

Üdv Kedves Olvasóm, Barátom, minek nevezzelek!

Hát megtörtént a szoba átalakítása. Most minden olyan más, teljesen más, nem emlékeztet semmire. Totál máshova került minden. És egy pillanat műve volt, köszönhető Ádám erejének és kitartásának. Most már semmi nem állja útját annak, hogy magamban is rendet tegyek. Hisz a rend most már körülvesz. Vajon mikor fogok végre úgy lehuppanni az ágyamra, hogy igen rend van bennem? Nem tudom. Ami furcsa nekem, hogy az ágyam nincs kinyitva, egyszemélyes. Így nem olyan nagy. De nagyon furcsa. Majd megszokom.

Voltam futni. Sorozatban mindennap most harmadszor, de már előtte is voltam. Nem nagyon ment. Ma valahogy nem nagyon ment. Hamar elfáradtam, nem is nagyon kívántam, pedig egésznap erre vártam, hogy fussak. Szombaton majd hagyok pihenést a testemnek, hogy regenerálódjon, de vasárnap nincs menekvés. Holnap megyek a ligetbe unokaöcsémmel meg Kedvesével futni. Ott a cél a Hősök tere. Kíváncsi vagyok mennyire fogom bírni. Aztán jövőhéten irány a sziget. Fél kör a cél, persze nem egyhuzamban, hanem szakaszosan, de akkor is meg fogom csinálni.

Melóhelyemen ma lecsesztek :( Nem esett jól. Sajnos eléggé el vagyok úszva a munkámmal, és nem bírom magam utolérni, ráadásul annyi van, és csak jön és jön és jön a sok meló. Ha már egy napig nem válaszolok valamire akkor kitör a harmadik világháború :( Pedig ők van hogy egy hétig nem válaszolnak. Na mindegy, én mindent azonnal, ők meg semmit. Szóval ma a főnököm kicsit lecseszett. Nem mondtam ezt neki, hogy nem fair, csak annyit hogy sok. :( Majd utolérem magam egyszer. Remélem :S 

Még más is jár a fejemben. Nem tudom magam hova tenni. Nyugtalan vagyok, mindig csinálnék valamit. Valami nem stimmel. Kezdek helyrerázódni, de valami nagyon nem stimmel magamban. Megígéri valaki, hogy majd egyszer rájövök, hogy mi ez?

Volt egy álmom éjszaka. Nem túl izgi meg baromi rövid, de furcsa volt. A legelső kapcsolatomból lévő pasival álmodtam, aki nem ő volt. De tudtam hogy ő mert a testéről felismertem. Vékony volt. Mégis tudtam hogy nem ő hanem valaki más. Ennyi volt az álmom. Se több se kevesebb. Ma reggel sztrájk volt, de nem volt problémám időben beértem. Ma volt benn a cégnél az első napom, amikor igazán élveztem a munkámat. Ezért úgy döntöttem, hogy szerdán nem megyek be dolgozni. Kivettem egy nap szabit. Ugyanis úszik a lakás. Nem bírom már viselni, ahogy felemészt ez a felfordulás körülöttem, meg amúgyis én alapból nem ilyen vagyok, csak a sok minden valahogy elfeledtette velem a kötelezettségeimet. Meg valaki mondta is hogy míg magad körül nem teszel rendet, addig belül sem lesz rend. Hát akkor holnap nekilátok. Ádám már segített mert elvitte a már szétszedett salgópolcomat, azt mondta szüksége van rá, én meg nagyon szívesen segítek neki. Legalább már azt nem kell kerülgetnem. Aztán mondta hogy holnap átjön bútort tologatni, mert a szobát is átrendezem. Valahogy tervezhetnékem van, valami történt velem. Nem, félre ne érts nem csattanok ki, csak érdekel a környezetem...És előbújtak belőlem érzések is. Elindultam felfelé, valami segítőkezet nyújt, valamibe tudok kapaszkodni. Látok fényt, bár oly messzi van és nem is érdekel, de jó érzés haladni. Milyen érzések vannak bennem? Jöttem hazafelé a metrón és megláttam egy bestseller könyvet: a férjem szeretői. Ez a címe. És akkor elgondolkodtam. Azon agyaltam hogy tudnék e egy új kapcsolatot nyitni, tudnék e szeretni, szerelmes lenni. És rájöttem, hogy nem. Furcsa ezen még nem gondolkodtam, de mi van akkor ha szerelmes leszel, netán a pasi is viszonozza az érzéseidet, mondjuk eljuttok oda hogy összeházasodtok és még gyereket is szülsz neki és aztán mondjuk félre lép? Hm? Akkor ugyanúgy padlót fogsz. És csalódsz. És rájöttem, hogy erre nincs szükségem. Miért kezdjek el kiépíteni egy kapcsolatot, ha újra fájni fog és újra lezuhansz a mélybe, feltéve ha megnyitod magad újra valakinek? Miért ne lehetne mondjuk soha többé nem kinyitni a szívet és mondjuk akkor soha nem lehetne megsebezni? És akkor egyszer csak feljutok a felszínre és akkor nem zuhanok vissza. Miért harcoljunk azért, ami fájni fog? Hát ezek az érzések vannak bennem. Bár lehet hogy most csak a mostani énem tudatja ezt velem, nem tudom. Lehet ha újra szerelmes leszek, akkor már nem így fogok gondolkodni. De ki nyítja meg a szívem? Ki olyan bátor aki egy rideg emberhez közel tudjon kerülni, meg tudja fejteni? Talán ha úgy érzem megérdemli akkor jelzem felé hogy jöhet nyugodtan? Vagy nem fogok ilyet csinálni? Ezt sem tudom.

Más is van bennem. Ő iránta való érzések is vannak bennem. Kezdenek körvonalazódni, de még én magam sem vagyok benne biztos. De tudom, hogy már nem semleges. Hogy ez pozitív vagy negatív fogalmam sincs, de nem semleges, ezt már tudom. Azért reménykedem, hogy mihamarább tisztában legyek önmagammal, már vágyom rá, és úgy érzem elindultam valamerre. És tudom mi a kiváltó ok. Hogy tegnap beszéltem, és nem csak írtam, hanem hangosan kimondtam, és ez nem tetszett a halálnak, hogy kimerem mondani, ki merem fejezni, hogy mi van. Tudatosult bennem az hogy ez az állapot van. És már nem csak a gondolataim irányítanak, hanem a szavaim is. Nem véletlen van itt mellettem az a kis hangocska ami egyfolytában biztat engem. Lehet hogy a végén hallgatni fogok rá?

Hideg, sötét, fák és fények. Ez az a közeg ahol a mai estémet töltöttem. Sokat beszéltem, néha mosolyogtam is, de aztán a maszk ledobódott...És előtört az az arc ami rajtam van, ha magányban, ha barátokkal vagyok. Nem bírtam sokáig. Megfejtettem azt, ami már egy ideje megfejthetetlen számomra. Hogy a változatlanság is lehet változatos. Mikor közel engedtem magamhoz, változatlanul a semmi határolt körbe de mégis ott volt valami, ami más volt mint eddig. Talán úgy fogalmazhatok, hogy volt bennem egy érzés. A vágy érzése, a kíváncsiság érzése. A kíváncsiságomat kielégítettnek érzem. És nem lepődtem meg. Kaján vigyorral arra a következtésre jutok, hogyha nem is most, de majd elérem az alagút végét. Legalább egy kicsit fentebbi szintre jussak. Érdekes, hogy nem nagyon tudok írni, mert ma valahogy kibeszéltem azt ami a világomban van. Így most abba is hagyom...nem tudok írni, nincs mit mondanom....

Tegnap este voltam futni. Túracipőben, uncsiöcsémmel. Este volt. Esett az eső és köd volt. Meglepődtem, hogy totál azt láttam kívülről, ami belül van. A lelkem nincs rendben...sőt még csak jobban sincsen. A végzet nincs már messze érzem sőt láttam is ma. Túráztam a barátaimmal...Felmentünk a János hegyi kilátóba. Egyedül mentem előre, valahogy nem vágytam a boldogságukra, meg amúgysem akartam ott a kedvemmel és lelkiállapotommal bosszantani őket. Mikor Zimi megemlítette Máté nevét és feltett egy kérdést, közöltem vele, hogy nem beszélek erről. Magányosan cammogtam fel a kilátóig. Persze nem betonúton..ők ott mentek volna, de végül jöttek utánam. A kilátóba felértem, eléggé magam mögé hagytam őket, és szétnéztem. Meglepődtem. Ebben a világban él a lelkem. Felettem felhők, alattam a köd. A tájat nem láttad, csak a nagy semmit. Messze a fehérség, vonzott...menni akartam..el gondolkodtam, milyen lenne ha ugranék, bele a nagy vattába...és mi lett volna ha fenntart. Játszottam a gondolattal. Nemcsak a testem, de a lelkem is ugyanabba a világba tévedt. És ami a furcsa volt, hogy előző este mikor futottam, ugyanezt éltem át. Nagyon hagyom, hogy ez bekebelezzen...Mátéra gondoltam. És előtört belőlem egy érzés. A harag. Az hogy miatta vagyok így ahogy. Miatta látom a ködöt, és az esőt jónak, miatta vágyom a szürke és sötét világba. Nem vágyom a napfényre, a melegre, inkább a nyirkos, szürke ködre. Ez van a lelkemben is. Furcsa, hogy kívülről is körülvesz. De az már jó, hogy érzelmek vannak bennem, ha nem is pozitív de vannak. Harag. Harag. Haragudtam rá ott azért, mert miért nics ott, és azért, mert én ott vagyok. Aztán meghallottam a többiek hangját, valahogy ráncba szedtem magam, és jött az örjítő fényképezkedés. Bár ne néztem volna vissza a képeket. Hát nem gondoltam volna, hogy ennyire tükröződik vissza. Fel kell vennem egy maszkot holnap. A cégnél nem láthatják ezt, a cégnél el kell nyomnom ezt. De éreztem a barátaim előtt nem kellett..nem kérdezgettek. Hagytak hagy menjek egyedül, tudták fölösleges bármit is kérdezni...Egyedül mentem le a kilátóból, és könnyes lett a szemem. A harag mint érzelem úrrá lett a testemen. És el kezdtem gondolkodni. Addig sikerült, míg Ádám, nem éppen egy kis hótömeget rugott a bokámnak, persze nem szándékosan és ez ki is zökkentett a gondolataimból. Onnantól már velük mentem. Sétáltunk, beszélgettem Ádámmal, jó volt. Érdeklődött felőlem, mármint nem lelki értelemben, hanem anyagi dolgokról, a terveimről, jó volt beszélni...Elterelte a gondolataimat. Mikor a fogaskerekűn ültünk, már jobban voltam. A metrón végre kitudtam mondani, hogy haragszom. És ahogy kimondtam, elmúlt. Mintha elfújta volna szél. És a végzetem közelített egyre jobban. Érzem, hogy a küszöbön áll, érzem, hogy magával fog ragadni. Már csak azt nem tudom, hogy van e bennem még egy icipici erő, hogy ellent tudjak állni és visszafordítsam az egészet. Feltéve ha szeretném. Talán igen, talán elindult bennem valami, hogy ezt vissza lehet fordítani. De ez még olymi kevés. A halál még mindig körbeleng, még mindig gyönyörűen kacag a porrá hulott szívem felett...És egyszer talán ez a kacaj átvált a sírás kacajává, mikor szétzuzom magatehetetlen énemet, és újra napsugarat engedek a lelkembe. Akkor talán továbbáll, és megnyílik előttem a lehetőség útja, megnyílik a fény, és egy láthatatlan erő visz felfelé az élők sorába. Hogy ez mikor jön el, nem tudom, de valami meg megcsillanó hangocska suttog a fülembe és visz a helyes út felé. Egyszer el fogok rajta indulni.

A sötét világ árnyékában élve talán nem is mondhatnám hogy olyan rossz. Lássuk csak, mi a helyzet benn....semmi.....A múlt árnyékában élve, vagy csak lenni, az idő múlását várni, a beletőrődést sürgetni...ez vagyok én. Egy erdő, melyben nincsenek színek, nincs fény, nincs élet. Csak a fák, a mohák, a szomjazó élet. Rám szomjaznak. Érzem ahogy felemésztenek, és nincs kiút. De megpillantok valamit, nem is olyan messze...Igen ott, talán ott még sötétebb van...Nem akarok fényt, nem akarok reményt, nem akarok semmit. Elmenekülni, elbújni, talán ez a legjobb. Egyre közelebb és közelebb érek a reménytelenséghez és érzem, hogy szívja ki a maradék életemet. Hagyom hagy menjek, csak visz előre a semmi, ami bekebelez, ami már nem fáj. Tarja meg is énekli ezt. De még mennyire hogy megénekli. Nem hallok mást csak az ő énekét, azt, hogy megyek, és azt hogy egyedül...Magány...ízlelgetem még ezt a szót de már benne vagyok az érzésben. Mit jelent ez nekem? A nagy ürességet, egy undorító dolog, mikor a gondolataid, a fájdalmaid, a magány felemészt. De nem érdekel. Hogyan is érdekelhetne ha nincs kiút, nincsen semmi. Mikor lezuhantam, nagyon magasról zuhantam. A segélykiáltásom nem ér fel olyan magasra, senki nem hall, pedig üvöltök. Üvöltök a kíntól, attól, hogy nincs semmi. Csak az erdő, Tarja hangja és én...és megyek és megyek és vonz a sötét, vonz a félelem, vonz a halál...Igen jól olvasod...a halál. Hisz mi a halál? Semmi...És nem vágyom semmire...De mégis körülvesznek az emberek, a barátok, mégsem hallják meg az üvöltésem...Nem érzik át azt az ürességet, azt a semmit amit én...Megyek ide, megyek oda, pakolgatnak mindenhova...velem bármit lehet csinálni...engem már nem érdekel...ha túrázok, túrázok, ha alszok, alszok, ha hastáncra megyek, hát odamegyek. A testem ott lesz, de a lelkem, a szívem, egy üvegbe zárva porrá zúzva vándorol a sötét erdőben...és nem hallják, hogy üvölt. Talán nem is akarom hogy meghallják? Lézengeni, alapvető funkciókat ellátok, amit egy testnek el kell látnia...Lassan meglátom azt amit távolról észrevettem...Lassan odaérek, és már látom is. Mi ez? Egy kis doboz, szürke színe van, rajta felismerhetetlen ábrázolás..jobban szemügyre veszem. Egy szem. Behunyva. Megfogom a dobozt és kinyitom, és rájövök az üzenetre, amiért az utam idehozott: a doboz üres, a lélek doboza, a szem csukva...igen, ezeket a képeket én kreálom és azt látok meg amit látni akarok...és tudok. Belelátok egy tükröt, belenézek: látom az üres tekintetemet, látom, hogy nem tükröz semmit. Aztán kirajzolódik egy felirat: HALÁL. Hát tényleg ezt akarom látni, tényleg nem lehet megváltoztatni a dolgokat? És aztán minden összeáll: meghaltam. A doboz üres, a szem csukva, a szemem a tükörben az üres tekintetem köszönt vissza rám. A lelkem halott...Körbenézek...és nem látok mást, csak a végtelenségig elnyúló fákat, amik egyre jobban visznek a végzetem felé.

Elindultam! Nehezen tápászkodtam fel a zuhanásból, de feltápászkodtam. Mind két kezem megvan, mindkét lábam, a törzsem, a fejem, a nyakam. Király. Ennyi még megmaradt belőlem. Merre is vagyok? Sötét van...nem látok semmit...nem nem én vakultam meg, csak a világ sötét. Sötét árnyak borultak a városra, vagy csak rám? Mindegy menjünk...hm...nem is rossz ez a világ...Lehet még itt is találok értékeket...Végülis a blogom ezért jött létre, hogy kutassuk az élet értékeit. Hát hajrá...Nézzük miből csemegézhetünk...De várjunk csak. Hol a szívem? Miért nem félek, miért nem érzek? És miért nincs kedvem, nincs örömöm, bánatom, nincs semmim...Ja, hogy összezúzta a szívemet...Egy részét megkapta....Egy darabját...nem volt nehéz odaadni, ha már darabokra törte. A maradék homokkupacot összekotrom, egy üvegbe teszem és elrakom....nem érdekel....nincs most rá szükségem...Az ajtóm bezárva, több lakattal, zárral, lánccal, faretesszel, mindennel, ide senki nem teheti be a lábát....Ez az én világom, az én vakmerő világom...És nem akarok kimászni belőle, nem akarok fájdalmat, nem akarok bánatot, nem akarok érezni.....és nem is tudok..Jó így lebegni, a semmiben..

Hát akkor gyalogoljunk ebben a számomra teljesen új világban..Remélem sokat fogok tudni csemegézni belőle...Egy olyan világban ami nem szól másról csak az adrenalinról, az extázisról, és a semmiről..........

Nem tudok mit írni...A szívem üres, nincs benne semmi, csak egy nagy tőr, amit megforgatnak, amit jól belepaszíroznak, ami megölte...Nincsenek érzéseim, nincsen semmim. Csak a testem...Megszűnt a lelkem...legalábbis én így érzem...Amikor segítő kezet nyújtasz az utolsó reménysugárba kapaszkodsz és érzed hogy rád omlik a szikla amibe kapaszkodtál, hogy ne zuhanj teljesen a mélybe. És csak zuhansz és zuhansz és a szikla zuhan utánad...És tudod hogy az fog megölni... És nincs kiút, nincs menekvés, a reménysugarad elszakadt, a segítő kezedet ellökték...Kérdem én akkor miért? Miért hozzon az ember áldozatot bármiért vagy bárkiért? Miért aggódjon érte, miért gondoljon rá, miért tegyen olyat amitől a másiknak jó lehet, de azt a másik fel se fogja? Nem jut el hozzá az üzenet...És csak zuhanok és zuhanok, és a szikla csak zuhan és egyre közelebb jut hozzám...míg csak egyszer össze nem lapít, de akkor már nem fog fájni. Nem halok bele, talán azt mégsem, csak nem fog fájni. Végre nem fog fájni, végre nem leszek szomorú, végre nem kell szenvednem semmiért.

Nézzük meg kinek fogom én újra az apró homokszemekre zúzott szívemet odaadni, amit egy enyhe szellő is tovább repíthet.........Nem érdemli meg senki! SENKI!

Kedves Barátaim!

Voltaképpen ezt a blogot azért hoztam létre, hogy tudjátok értékelni az élet kisebb apró örömeit. Hát most jött el az az idő, amikor nem tudok semmi boldogat írni. Három hónap alatt kétszer törték össze a szívemet. Amikor az ember szilárdan biztos a dolgában, a kapcsolatában, és akkor jön a hidegzuhany, a villámcsapás. Igen, elveszítettem Mátét. És padlón vagyok. Jobban mint Tamás elvesztésekor. Miért? Mert szerelmes voltam. Bizalmat szavaztam, és magabiztos voltam. És pofont kaptam. Ami a földhöz vágott. Miért lett vége? NEM TUDOM. Ezt a mondatot soha az életben nem akarom hallani. Gyűlölöm, amíg élek. Nehéz úgy kilábalni valamiből, amikor okot sem kapsz, sőt magyarázatot sem arra, hogy miért kell vége lennie egy olyan kapcsolatnak, ami működött, ahol egy hullámhosszon voltatok. Nehéz egy olyam embert elfogadni, aki saját magával sincs tisztában. Én mégis megtettem. Cserébe szanaszét van cincálva a lelkem. Elveszítettem önmagam. Elveszítettem a hitem, a bizalmam. Nem tudom mikor fogok újra talpra állni. Azt tudom, hogy a szívem jég, kőből van, és nem tudom, hogy képes lesz e újra úgy befogadni valakit, ahogy eddig képes volt. Magamon kívül más nem érdekel. A falat felépítettem, nehéz lesz azon keresztül jutnia annak, aki akar. 

A remény nem halt meg. Még nyitva van az ajtó, még van esély. De amint érzi az ember, hogy eltávolodik tőle, akkor be kell csukni, mert kietlen lesz a táj, és nem marad más, csak az emlékek, Ő pedig akkor már messze jár. Vajon merre jár? Mit gondol? Mit csinál? Írtam egy dalt. Róla. Nem lett tőle jobb a kedvem. Semmitől sem jobb. Lézengek és lebegek a világban. Majd összekapom magam, majd lesz újra napsütés, de nem most. Az én időm nem jött el. Az én szívem az Övé. A kérdés már csak az, hogy szüksége van e rá? Ha igen, akkor nagyon kell rá vigyázni és újra összerakosgatni a darabjait, mert szilánkosra tört. Vajon elég bátor, és eléggé érzi azt amit kell ahhoz, hogy a már apró darabokra tört szívemet a tenyerébe vegye és újra összepasszintsa a helyére?

Üdv minden kedves idelátogató Barátomnak!

Kaptam a napokban egy visszajelzést egy nagyon kedves barátomtól, miszerint megváltozott a hangvétele a blogomnak, mivel az utolsó bejegyzés egy kicsit túl sztorizósra sikeredett. Hát azt hiszem ez a kis bejegyzés nem lesz sztorizgatós, mivel nincs is miről sztoriznom, viszont az érzelmi világomról annál inkább. Lassan 10 napja vagyok majdnem folyamatosan együtt Mátéval, azaz volt két olyan nap amikor napközben nem láttam, viszont együtt aludtunk, voltunk, szilvesztereztünk és társai. Szóval jó hosszú ideje már csak az ő társaságát élvezem. És nagyon is. Folyamatosan változnak az érzéseim, alakulnak, alakítódnak általa, és ez olyan de olyan jóóóó :) Nemrég fantáziálgattam valamiről, ami ha valóra válna én lennék a világ legboldogabb embere. Na jó most is az vagyok, bár nyomaszt egy két dolog, de kit nem. Lényegtelen a nyomasztó gondolatok tárgya és témája, mert elenyésző ahhoz képest, ahogy az én lelkivilágom jelenleg van. Felszabadultnak érzem magam. Az elmúlt pár nap megtanított arra, hogy ne aggódjak, hogy mi fog történni. Megtanított arra, hogy minden alakul magától, és arra is, hogy nem szabad a negatív oldalát venni a dolgoknak. Gondolok itt arra, hogy Mátét egyszer sem nyaggattam arról, hogy hogy lesz a holnap vagy az aznap. Újra sodródtam az árral, és újra rájöttem, hogy ez még mindig nagyon jó. Meglepődtem, mikor az elsejét együtt töltöttük, és nem ment haza, másnap már maga mondta, hogy hazalátogat az albiba, és nem pánikoltam be, hogy nem fogom látni, hanem egyszerűen megkérdeztem, mehetek e vele. Simán, mondta ő :) Hát ennyit arról, hogy miért kell előre aggódni a jövő (közeljövő miatt). Régen ez nagy problémám volt. Nem tudtam élni a jelennek, az adott pillanatnak, hanem azon agyaltam, hogy mi lesz majd később, mi lesz egy hét múlva, vagy este vagy másnap. Sikerült megtanulnom azt, hogy akárhogy alakul, mindent pozitívan kell fogadni. Nem esett nehezemre átjönni Mátéval az albiba, holott maradtam volna otthon szívesen, de nem ez motívált, hanem az hogy vele legyek. Végre nem aggódom a holnap miatt, nem érdekel mi fog történni, úgyis alakul majd és tudom, hogy csak jó sülhet ki belőle. És ez fantasztikus.

Miért ez a címe a mostani bejegyzésemnek? Egyszerű a válasz. Mert nem érzékelek határokat. Tudom, hogy lesznek még olyan pillanatok mikor nem fogom látni, nem fogom hallani a hangját, akár egy vagy két napig is (igen Máté ilyen :) ), de nem érdekel. Mert most vele vagyok. És ha nem vagyunk együtt akkor is tudom, hogy vele vagyok. Ő a társam, a párom, a Szerelmem :))) És ez számomra a végtelenséget hozza el. 

A másik dolog amiről említést szeretnék tenni az a Lehetetlenség mint fogalom! Máté tegnap megmutatta nekem azt, ami szerint élni kell :) Ez pedig: "A lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kisemberek dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra. A lehetetlen nem tény, hanem vélemény. A lehetetlen nem kinyilvánítás, hanem kihívás. A lehetetlen lehetőség. A lehetetlen múló pillanat. A lehetetlen nem létezik."

És milyen igaz. Nincs lehetetlenség. Ha eszerint élsz, akkor sikeres leszel, ha sikeres akkor pedig boldog, ha pedig boldog akkor tiéd a végtelenség. Ha tiéd a végtelenség, tiéd az életed. Ha tiéd az életed, megrendíthetetlen leszel. Tedd ezt, és cselekedj a szíved szerint. Azt amit a lelked akar. Legyen az bármi. Én ezt teszem, legalábbis a dolgok oroszlánrészében ezt teszem.

Ha elérsz oda, hogy meg kell állj, mert túl sok, akkor nem kell mást tenned csak ülj le egy két percre, gondolj arra ami melegséggel tölt el és élvezd a csendet, a nyugalmat ami körülvesz. Vess számot a céljaidról, amit már elértél és amit el akarsz érni. Hidd el így megtalálod a lelki egyensúlyodat és feltöltődsz energiával, hogy újra szembe tudj nézni azzal, ami rád vár.

Sziasztok Drága Barátaim!

Hm...lassan újra visszatér minden a régi kerékvágásba, de addig még van pár nap, amit jó hasznosan kell eltölteni. Számomra a karácsony elmúlt, most valahogy nem volt olyan karácsonyi feelingem, nem érzékeltem a szeretet és az ünneplés erejét, mint eddig. Talán azért is mert mindennap ugyanolyan. Tökéletes :) No mindegy is, bár azért találkoztam egy csúnya hátulütővel is, amivel szerintem ti is. A sok kaja, süti és pia sajnos visszahozta a hőn leadott kilóimat. Szerencsére Őt nem zavarja. A fejéhez vágtam, hogy hogy szerethet egy ilyen kövér embert mint én. Csak mosolygott és annyit felelt, fogalmazzunk úgy, hogy van mit fogni rajtad :D Milyen kedves. De nem érdekel. Engem zavar :) Nagyon is. Szóval az élvezeteknek még adok egy kicsit az étkezés terén aztán pedig indul a fekete leves...Bár mennyivel egyszerűbb volt megszabadulni a kilóktól két hónapja :D Na remélem olyan érzések nem fognak újra előjönni.

Rég nem írtam, de van is mit. Az élet folyamatosan változik. Amit furcsáltam az az ex viselkedése velem. Vajon miért kell úgy tekinteni a másikra majd három év után, mintha egy senki lennék? Vajon miért kezel úgy mint egy vadidegent? Miért nem képes elfogadni azt a tényt, hogy attól még emberek vagyunk és van még egy két összekötő kapocs, elvarratlan szál, amit igenis meg kell oldani? Gondolok itt a cuccainkra illetve arra, hogy az ő segítségével sikerült volna megoldanom egy dolgot, ami a számítógépemhez kell. Erre ő jól megmakacsolva magát nem segít. A válasz egyszerű: képtelen feldolgozni a hiányomat. Miért írom ezt most le? :) Csak azért, mert ha valaki átvágja a fejed, vagy becsap, vagy csak pokollá teszi az életed, azt a sors úgyis visszaadja neki. Hehehe...No nem baj, már megoldódott minden, így már nincs rá szükségem. A cuccai? Hm. már összepakolva, majd egyszer megkapja őket...Na de ne pazaroljunk ennyi betűt rá! Inkább írok arról ami történt velem.

Eljött a Szenteste, jól bekajáltam, jól megajándékoztuk egymást és jól bealudtam. Ennyire egyszerű volt :) Majd 12 órát aludtam és mondhatom megérdemeltem. Másnap délután jött át Zimi, hogy elinduljunk Gyöngyösre, a srácokhoz. Kocsival mentünk és egyáltalán nem féltem. Jó mondjuk Zimi nem vezet gyorsan de élveztem a társaságát. Dübörgött a zene, és az agyamban már csak az a gondolat járt, hogy alig egy óra és végre láthatom Őt! Megérkeztünk, és a srácok keresztszüleihez mentünk, ahol aztán minden volt. Terülj terülj asztalkám, pálinka pálinka hátán :) Talán hármat vagy négyet ittam meg Jani bácsival meg Zimivel. A fiúk nem ittak. Ádám azért mert ment futni utána, gondolom én, Máté pedig azért mert ő vezetett hazafelé. Megérkeztünk hozzájuk, ökörködtünk kicsit aztán bealudtunk. Másnap mentünk nagyszülőkhöz, akkor ettem életem első káposztalevesét. Isteni finom volt. És mit ad Isten, Zimi, Ádám, Máté és én bealudtunk. A többiek beszélgettek mi csak aludtunk és aludtunk. Mátéval átmentünk a másik szobába és aztán pont pont pont:D De csak lightosan :) Átmentünk Danihoz, a fiúk barátjához, ahol bepálinkáztunk már megint, pókereztünk és én nyertem. Életemben először :) Nagyon örültem neki. Doki, legyél rám büszke :) Visszamentünk a srácokhoz és megajándékoztuk egymást Mátéval. Tőlem egy új pénztárcát kapott, raktam bele két óvszert :D, egy szerencsepénzt, és egy képet rólunk. Velencében készült. Alamuszin megkérdeztem melyik a kedvenc közös kép rólunk. És hát az került bele. Én kaptam egy tollat, amin a nevem van és egy barna színű kis határidőnaplót...(hogy tudja mire vágyom) Írattam is bele vele. Ezt írta, hogy: "Legyek tele programmal, melyen úgy érzem magam mint most. Máté". Hogy is éreztem magam: szerelmesen, a szívem megnyugodott, az érzéseim újra az egekbe szöktek, és úgy éreztem minden a helyére került. A helyem a karjaiban, a szívem a szívében, a kezem a kezében...Minden tökéletes volt akkor. Nem kívántam mást. Az a pillanat ami ott átjárta a szívemet, elmondhatatlan. Úgy éreztem, tényleg semmi másra nem vágyom. Kizártam a külvilágot, nem zakatolt az agyam. Csak azt tudtam, hogy az Övé vagyok, Ő pedig az enyém :) Gyönyörű volt. Na jó a Velencei érzéseimet semmi sem tudja felülmúlni de ez már nagyon kellett...Másnap laza nap volt. Az ég világon semmit nem csináltunk, Zimiék elmentek kicsit túrázni én dolgoztam, Máté is dolgozott...Aztán mentünk túlélőtúrára. Sajnos én nem indultam a túrán, nem volt csapatom de elütőttem az időt. És hát természetesen Mátéék megnyerték a túrát már megint :) Nagyon büszke voltam rájuk. Szupercsapat voltak, most már cSakcsapat, Chuck Norrissal az élen :) Ádám vezetési stílusától kivert a víz. Most már kezdem megszokni. Átlag 120-al ment, volt hogy felkúszott 150-re az a nyamvatt kilóméteróra, akkor a szívroham kerülgetett...De kezdtem megszokni. Visszaértünk Pestre, és nem törtét itthon más csak pont pont pont... :D És most itt vagyok. Összeségében nagyon jó volt ez a pár nap, nagyon jól éreztem magam. Aztán megyek is tovább, mindjárt megyünk előszilveszterezni ugyanoda, ahol voltunk és megártott a sok pálesz. Ideje bebizonyítani, hogy csak a gyógyszertől volt. Hogy hol szilveszterezünk? Fogalmam sincs, még nincs megbeszélve. Van egy két program de hogy mi lesz? És tudjátok mit? Nem érdekel...a lényeg hogy vele leszek...

És remélem még jó sokáig vele leszek. Mert jó vele. Nagyon jó :)

Van újévi fogadalmam is :) Majd elmondom ha sikerült, addig furdaljon csak a kíváncsiság mindenkit. Sőt terveim is vannak amiket véghez viszek. Az első, hogy nyáron leteszem a jogsit. Már semmi nem állíthat meg és akadályozhat meg benne, hogy letegyem. Kb. egy hónapja döntöttem el és egyre jobban akarom. Jó is, hogy Ádám ilyen vadul vezet, mert szokom a különleges helyzeteket. Nyáron leteszem és veszek egy kocsit. Ez a tervem a jövőévre. Aztán, hogy ezen felül mi lesz? Jah tényleg, Róma. Lassan azt is szervezni kell...

Sok minden van, amit nyárig meg kell csinálni és alig várom, hogy elkezdjem. Olyan jó tele lenni tervekkel, ötletekkel amiket tudom, hogy véghez fogok vinni. Végre önmagam lehetek végre magamra figyelhetek, végre megvalósíthatom az álmaim. Hányszor írtam már ezt le meg gondoltam ezt. És mennyire igaz. Alig várom, hogy megosszam veletek a sikereim. A lépcsőn elindultam. Jó sok lépcsőfok van rajta. De végigmegyek rajta. Hajrá 2010 :)

Újra itt van, újra itt van, újra itt van a nagy csapat :) Kezdhetném így is a blogom új bejegyzését, és kezdem is, de nem mint a csapat van itt, hanem én :) Sikeresen meggyógyultam és túl vagyok életem egyik nagy megdöbbenésén. Miért is így kezdtem a blogot? Nagyon egyszerű. Ha azt mondom Visonta, sokaknak egyből világossá válik a helyzet. Visontán jártam a hétvégén egy teljes napot eltöltve ott. A lényeg az egészről annyi, hogy az én Kedvesem a Gyöngyösi Tájfutó Klub tagja, több mint tagja, az egyik mozgatóereje, és szombaton, azaz tegnap volt a klub évadzáró ünnepsége. Én is és barátnőm is, Ádám kedvese is meg lett hívva erre az eseményre. Párom megkért rá, hogy Visontán ne gyújtsak rá (leszokóban vagyok), és én megtettem amit kért. Voltak hullámvölgyek, volt hogy muszáj volt rágyújtanom mégsem tudtam (direkt nem vittem le cigit), és akkor kicsit elviselhetetlen voltam. Összesen 28 órát nem dohányoztam. Visontán Barátnőmmel, Zimivel kicsit kilógva éreztük magunkat. Reggel hétre mentünk, segítettünk a pakolászásban, aztán jött az évértékelés, ahol mindenki elmondta a magáét :) Volt díjazás (Kedvesem is díjazott lett), volt tervezés a jövő évre vonatkozólag, amiből rájöttem, hogy Máté cseppet sem fog unatkozni a jövő évben. Remélem azért részese lehetek az életének, és ahol tudok segíteni fogok neki. Ezután jött a tájfutás kicsiknek és nagyoknak része, azaz a nagyok futottak a Bányagödörben, a kicsik pedig a reggel kialakított pályán a tornateremben. Én voltam a fotográfus, Máté volt az elektronika feje, de azért ő is végigcsinálta mindhárom pályát :) Ezután mentünk uszikálni, ami abból állt, hogy a vízben labdáztunk, egymáshoz vágtuk a labdát, én kétszer is kaptam belőle, óvatlan pillanatokban, majd szaunáztunk. Ezután az iskolába mentünk vissza, ahol énekeltünk, és itt jelenik meg az újra itt van a nagy csapat című nóta amit kétszer is elénekeltek az egyesület tagjai. Ezután jött a nagybetűs Disco, ami nem igazán jött be, hisz számomra olyan zenék kerültek terítékre, ami nagyon tucc tucc volt és ráadásul már olyan este volt, hogy a szervezetem sikított a cigi után. Nem baj, tömtem magamba a még megmaradt szendvicseket, sütiket, üditőket :) Miért is jellegzetes ez a nap? Miért is az a címe a blogbejegyzésnek ami? Azért mert ez a nap nem csak a GYTK évadzárójáról szólt, hanem arról is, hogy Mátéval együtt ünnepeltük az első hónapfordulónkat. Még délelőtt folyamán vagy előző nap, már nem emlékszem említettem Ádámnak, hogy soha nem voltam még a Kékesen. Persze ezt Máté is hallotta. Este megpendítettem Máténak hogy mit szólna hozzá, ha nem mennénk haza az évadzáró után, hanem megünnepelnénk a hónapfordulónkat. Mondta jó, persze és mosolygott. Nem tudtam még a "merényletet" magam ellen. Elindultunk Gyöngyösre négyen (a srácok ott laknak) és mi nem szálltunk ki a kocsiból, hanem tovább mentünk. Nem sejtettem hova. Azt láttam már csak, hogy a várost elhagyjuk és megyünk egyre magasabbra és magasabbra. Majd jött egy tábla: Kékestető és egy jobbra nyíl. Bekanyarodtunk. Elámultam és bámultam, hogy én most a Kékesre megyek fel, ráadásul vele. Nem gondoltam volna, hogy így emlékezett rá, hogy én még soha nem jártam ott. És felvitt. És hogy tetézzük még a dolgokat, a hóesés is rákezdett. Mire felértünk, -4.5 fok volt és hát nem voltam éppen nagyon felöltözve. Kiszálltunk a kocsiból, a friss hó ropogott a lábam alatt és elvitt a legtetejére, ahol jelölve is van ez. Persze lefényképezett, persze határtalanul boldog voltam és persze, hogy a nyakába ugrottam. Innen már csak a kilátás volt gyönyörű :) Már amennyit sötétben lát az ember. Leírhatatlan élményben volt részem. És megint csak gyönyörű élményekben. Szép dolgokról számolhatok be, olyan eseményekről, amikről régen csak álmodtam. Megemlítettem, vagy hangosan mondtam a vágyaim, és azok vágyak is maradtak. Mátéval pedig minden álmom valóra válik, vagy ő tesz róla, vagy mellette történik. Ettől lesz teljes az élet. Azt érzed a szívedben, hogy nincs akadály, azt érzed, hogy amit meg szeretnél tenni, vagy átszeretnél élni, az megtörténik. Amikor az álmok valósággá válnak.

Hamar leértünk a hegyről, hisz Máté nem csak romantikus, hanem aggódó lélek is és hát nem akarta, hogy megfázzak. Bár maradtam volna még fenn, és gyönyörködtem volna a szép tájban. De hát ezt hozta az élet :P

Utána lementünk egy kilátóhoz, láttam Gyöngyöst, volt romantikus csók az éjszakában és aztán mentünk a városba. Láttam a város karácsonyfáját, sétáltunk és végül hazamentünk hozzájuk. Szépen záródott az este. Olyan kettő felé aludtunk el. Másnap mentünk a nagyszüleihez látogatóba. Nagyon édesek. Megölelt nagymamája és csak annyit mondott nekem könnyes szemmel: Vigyázz Rá! Én csak annyit válaszoltam, Vigyázok és rámosolyogtam. A szívem mélyén éreztem és érzem, Máténak szüksége van rám és nekem pedig Őrá :) Amikor két fél kiegészül és úgy lesznek egy teljes egész. Ezt éreztem akkor.

Lehet, hogy most csak a szerelemről írok. Lehet, hogy most csak Mátéról írok. De kérlek ne csak ezt vedd figyelembe. Nézz a sorok mögé. Nézd azt, hogy az új közeg ahol én jártam tegnap, az új emberek, a nagymama mind mind maguk közé fogadtak, új életvitelt, emberi lelkeket ismertem meg. Még nagyobb darab lett az enyém a világból. Még jobban magamévá tudtam tenni azt. És tudom, hogy itt még nincs vége. Sok minden vár még rám. Máté és Ádám most fognak lakást venni. Ott is tudom, hogy új élmények, új emberek várnak rám. Amitől az álomvilágom, a realitásom gazdagabb és színesebb lesz. Alig várom, hogy ezt az élménydobozt kinyithassam és a gyermekemnek mesélhessem. Úgy fogom kezdeni, ahogy élek: Ne álmodd az életed, éld az álmaid. Sok álmot éltem meg, ezen a hétvégén bővült a listám. És tudom, hogy még sok ilyen lesz.

Sziasztok!

Bocsánat, hogy ilyen későn írok megint, de hát mint olyan sok mindenkit, engem is elkapott a tipikus téli megfázás, megbetegedés időszaka. Nem volt túl komoly, se disznó, se tyúk nem látogatott meg engem...De azért megkaptam az antibiotikumot. Tegnap volt egy kis összeröffenésem egy barátnőmnél és valahogy feledésbe merült az, hogy én 1000 mg-os antibiotikummal a pocakomban vagyok nála. Ráadásul napi hármat szedek :S Nos meg is jött az első pálinka adagunk, amit sörrel öblítettem, nem üditővel neeeem, sörrel. Addigra már azért jól voltunk lakva, ugyanis ebédelni hívtak át minket, a fene se gondolta volna, hogy egy görbe este lesz belőle. A második pálinkánál Zimivel már szemeztünk a mikrofononnal és azzal, hogy mi ott Kadlott Karcsit fogunk énekelni. Nem tudom ki ő de Bangó Margit és ő közte tudtunk választani. Így maradt ő, mert olyan vicces a neve. Talán egy számot ismertünk, a kis város Kolozsvárat, abból is az első két sort, de azt olyan lelkesen énekeltük és olyan hangerővel, hogy a többiek már szó szerint üvöltöztek velünk, hogy maradjunk csöndben, mert nem hallják egymás hangját. Persze nem foglalkoztunk vele. Hozzáteszem a fini pálinka egy hatalmas Metaxás üvegből áramlott a poharainkba, amin volt egy kis csapocska is. Tiszta menő nem? :D Majd jött a harmadik kör, akkor már kezdtem érezni, hogy a levegő körülöttem mozog, nem éppen áll, és rákapcsoltunk az MP3 lejátszóra azon is a Rómeó és Júlia klasszikus slágereire, mint a Lehetsz király...persze az első pár perc után az MP3 se bírta és beadta az unalmast, mondván hogy én most lemerülök. Nem csüggedtünk kitaláltunk dalokat és azt énekeltük torkunk szakadtából. Így lett elkiabálva énekelve az Azért vannak a jóbarátok, a Honfoglalás zenéje. Nem arattunk nagy sikert. Aztán a Rádio 1-en lévő számokra (itt már a negyedik körnél tartottunk) elkezdtünk táncolni. Szerencsére ehhez már mindenki csatlakozott, tehát nem éreztem annyira cikinek magam. Majd jött az 5-ik pálinka, és utána beütött a vég :D Én akkor már mindenhol nagyon jól éreztem magam. Aludtam lépcsőn, székeken, mások karjaiban. Mindenre emlékszem. Arra is hogy senkinek nem ártott meg a pia csak nekem és Ziminek. De nekem nagyon. Az a tipikus becsukod a szemed jaj de szédülsz csinálj valamit hogy kijózanodj érzés :D Hát csináltam. Olyat táncoltam, és állítólag olyan képek készültek....kíváncsi vagyok rá, remélem hamarosan megkapom őket. Lesz e köztük iwiw gyanús e :D Aztán magamhoz tértem jobban voltam, de vigyorogtam mint atom, de sikeresen hazaértünk olyan éjfél felé. Aztán alvás. A mai nap kicsit neccesen zajlott, mivel a hasam nagyon szaladt folyamatosan, a gyomrom kavargott és fájt. Most már sokkal jobban vagyok.

Elindult a karácsonyi vásárlási láz :) Még nem vettem senkinek semmit, de hajkurászom már a lehetőségeket ötleteket. Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de én nem érzem ezt a karácsonyi feelinget...Se hó nincs, se hideg, se fenyő...csak marketing...és munka, és betegség...De azért remélem eljön az én időm is :) Mert miért ne jönne el a karácsonyi hangulat érzése.

Kedves Barátom!

Köszönöm, hogy a blogomat olvasod. Nem vagyok még túl tapasztalt, de úgy érzem írnom kell, ki kell írni magamból azt a felgyülemlett érzelmi sokkot amit az elmúlt pár hétben érzek. A blogom célja talán az is, hogy rávilágítsam az embereket arra, hogy az élet igenis értékes, és hogy vannak még álmok, csodák, és van sors is, amiben hinni kell, hiszen ez visz előre, ez hajt a tetteid, céljaid megvalósításában. Én sem ilyen voltam. Nem hittem benne. Persze amit szerettem volna elérni, azt tűzön, vízen keresztül vittem, de álmokat megvalósítani és saját magam boldogságára összpontosítani valahogy mindig is elfelejtettem. De aztán beütött a krach...Azóta érzem azt, hogy bátran merjünk lépni és tudjuk azt, hogy minden cselekedetünk csakis miattunk, saját magunkért történjen. Hisz saját magad vagy a legjobb barátod, a bizalmasod.

A történetem közel másfél hónapra nyúlik vissza, mikor is kiléptem egy számomra borzalmas kapcsolatból. Részletezhetném a rossz dolgokat, de nem fogom, mert már elmúlt vége van és azóta egy teljesen más ember áll előtted. A kapcsolat három évig zajlott, hazugsággal teli, és sok sok boldogtalansággal, bizalmatlansággal. A barátaim majdnem elveszítettem, elfordultam a saját életem elől és csak a kedves életére koncentráltam. Önzetlen akartam lenni..Túl jól sikerült. De aztán jött az utolsó csepp a pohárba, robbantam mint egy bomba és végeztem...és eljött az én időm.. A múlt hátrahagyása, egy új élet kezdete, amibe sem ő, sem pedig a bajai, problémái nem tartozhatnak és tartozhattak bele. Az elválásunk október 21-én lett "hivatalosan" kimondva, nagyon rossz volt. Telesírtam a párnám, a munkámat elhanyagoltam, veszélybe került az állásom, két hét alatt 7 kilótól szabadultam meg a sok gyomorgörcs és ideg következtében. De talpra álltam. Köszönhetem ezt az én barátaimnak, akik mindvégig mellettem álltak és kitartottak mellettem. Ekkor kezdtem el nyitni a világ felé...Rájöttem, hogy mennyi minden van körülöttem, és hogy nem csak ez az egy párkapcsolat létezik. Rájöttem, hogy pasi nélkül is igazán lehet élni, saját magadra koncentrálsz. Mindig azt mondták nekem, hogy meg kell találnom önmagam. Soha nem értettem, hogy ez mit takart. Ma már tudom. És megtaláltam magam is. Soha nem gondoltam volna, hogy én imádok sétálni. Ma már ha tehetem, mindig sétálok, jár a lábam, járok túrázni, és csak menni, menni, menni. Rájöttem, hogy nem csak párkapcsolatban vagyok önzetlen, hanem a baráti kapcsolataimban is. Újra szoros kötelék alakult ki a lányok között, szétválaszthatatlanok vagyunk, minden hülyeségben benne vagyunk. Spontán bulik, összejövetelek. Ekkor jött a nagy elhatározás. Szakítok a múlttal mindennemű formában és megvalósítom önmagam. El kezdtem a saját stílusomnak megfelelően öltözni, elmentem fodrászhoz, teljesen új az én képemet tükröző hajat csináltatni és hát a hatás nem maradt el :) Megnéznek a pasik, önbizalmat nyertem, magabiztos lettem. A vidéki barátom mondta mikor találkoztunk, hogy mennyire megváltoztam és előnyömre...porszemnek érzi magát mellettem. Megnyugtattam, hogy nincs így, csak végre önmagam lehetek és végre önmagammal is foglalkozhatok. Ezáltal magabiztossá, önbizalommal telivé váltam és nem bántam meg.

Volt egy álmom. Olaszország. Rengeteget halasztottam, de mára már ez is valóra vált. Teljesen szingliként indultam neki az útnak, és párkapcsolatban tértem haza... Nem számítottam rá, hogy őszinte legyek. Egyik este meg is kérdeztem az én "angyalkámat", hogy mire föl ez a sok jó. Velence, este, tengerpart, Ő, bor, és szerelmet vallott...Nem tudom, hogy válaszolt e, de azt tudom, hogy én magamnak válaszoltam. Mert megérdemlem. A sok rossz után nekem is kijár a boldogság. Elsírtam magam...és végre az örömtől. Attól a mámorító örömtől, ami átjárta a testem és a lelkem és úgy éreztem áttudom ölelni az egész világot. Felejthetetlen érzés. A tudat, hogy minden sikerülhet. És, ha csak egy kis időre, de minden a Tied.

Aztán fordult a kocka. Egy elhagyott lány, akit becsaptak, megcsaltak, egy másik nőért elhagytak, egyszerűen a dobogó legtetején érezhette magát, hiszen aki mindezt megtette vele, boldogtalan...és még be is ismeri...Skypeon beszélgettünk, küldtem át egy képet neki, és onnan nem volt menekvés...jöttek a szebbnél szebb mondatai, hogy boldogtalan, a lánnyal, a suliban, a barátaival, képtelen velem beszélni, és hogy én voltam a nagy ő számára de későn jött rá. Hogy ezzel mi volt a célja nem tudom. Az biztos, sajnálni nem tudtam, csak még több önbizalmat adott, hogy a porban fetreng és miattam sápítozik. Sajnálom a barátnőjét, hogy mindez a háta mögött zajlik. De ugyanezt én is átéltem...

Aztán jött a gólyabál, ahol sajnos összefutottunk. A szemét egyszer sem pihentette rajtam. Mellette állt a lány, aki miatt elveszítettem őt! Egy egyszerű sziát kaptam, a többiekkel beszélgetett, aztán én sarkon fordultam és az én szerelmemmel együtt besétáltam a bál területére. Kétszer láttam még akkor este. Egyszer a lány rámmosolygott, nem tudom miért, de nem viszonoztam. Másodszor egy padon ültek, nem éppen rózsás hangulatban. Én meg vigyorogva, az egész világot a magáénak tudva és három pálinka után indultam a karaoke részhez, ahol elénekeltük barátaimmal a Bikini Részegen ki visz majd haza számát. Fergeteges hangulatot csaptunk :) Eszembe se jutott, hogy ott lehet. Csak az a mondás, hogy amit főzött egye is meg. Boldog vagyok. Minden nekem kedvez, nekem imponál. És ez jó.

Kedves Barátom. Ha a blogomat olvasod, rá fogsz jönni, hogy az élet nagyon is jó. Vannak rossz dolgok, de meg kell látni a jót. Mindig a pozitívat befogadni, és akkor nem lesz semmi baj. És egyszer te is érezni fogod, hogy a világ a tiéd.

Élményekkel teli életet kívánok és remélem, hogy a blogom segítségével, illetve az életem elmesélésével további jó dolgokat tudok okozni a szívedben. És ne feledd: Ne álmodd az életed, hanem éld az álmaidat. Erőt ad. És te leszel a legboldogabb ember a világon :) Én már az vagyok :)