Volt egy álmom éjszaka. Nem túl izgi meg baromi rövid, de furcsa volt. A legelső kapcsolatomból lévő pasival álmodtam, aki nem ő volt. De tudtam hogy ő mert a testéről felismertem. Vékony volt. Mégis tudtam hogy nem ő hanem valaki más. Ennyi volt az álmom. Se több se kevesebb. Ma reggel sztrájk volt, de nem volt problémám időben beértem. Ma volt benn a cégnél az első napom, amikor igazán élveztem a munkámat. Ezért úgy döntöttem, hogy szerdán nem megyek be dolgozni. Kivettem egy nap szabit. Ugyanis úszik a lakás. Nem bírom már viselni, ahogy felemészt ez a felfordulás körülöttem, meg amúgyis én alapból nem ilyen vagyok, csak a sok minden valahogy elfeledtette velem a kötelezettségeimet. Meg valaki mondta is hogy míg magad körül nem teszel rendet, addig belül sem lesz rend. Hát akkor holnap nekilátok. Ádám már segített mert elvitte a már szétszedett salgópolcomat, azt mondta szüksége van rá, én meg nagyon szívesen segítek neki. Legalább már azt nem kell kerülgetnem. Aztán mondta hogy holnap átjön bútort tologatni, mert a szobát is átrendezem. Valahogy tervezhetnékem van, valami történt velem. Nem, félre ne érts nem csattanok ki, csak érdekel a környezetem...És előbújtak belőlem érzések is. Elindultam felfelé, valami segítőkezet nyújt, valamibe tudok kapaszkodni. Látok fényt, bár oly messzi van és nem is érdekel, de jó érzés haladni. Milyen érzések vannak bennem? Jöttem hazafelé a metrón és megláttam egy bestseller könyvet: a férjem szeretői. Ez a címe. És akkor elgondolkodtam. Azon agyaltam hogy tudnék e egy új kapcsolatot nyitni, tudnék e szeretni, szerelmes lenni. És rájöttem, hogy nem. Furcsa ezen még nem gondolkodtam, de mi van akkor ha szerelmes leszel, netán a pasi is viszonozza az érzéseidet, mondjuk eljuttok oda hogy összeházasodtok és még gyereket is szülsz neki és aztán mondjuk félre lép? Hm? Akkor ugyanúgy padlót fogsz. És csalódsz. És rájöttem, hogy erre nincs szükségem. Miért kezdjek el kiépíteni egy kapcsolatot, ha újra fájni fog és újra lezuhansz a mélybe, feltéve ha megnyitod magad újra valakinek? Miért ne lehetne mondjuk soha többé nem kinyitni a szívet és mondjuk akkor soha nem lehetne megsebezni? És akkor egyszer csak feljutok a felszínre és akkor nem zuhanok vissza. Miért harcoljunk azért, ami fájni fog? Hát ezek az érzések vannak bennem. Bár lehet hogy most csak a mostani énem tudatja ezt velem, nem tudom. Lehet ha újra szerelmes leszek, akkor már nem így fogok gondolkodni. De ki nyítja meg a szívem? Ki olyan bátor aki egy rideg emberhez közel tudjon kerülni, meg tudja fejteni? Talán ha úgy érzem megérdemli akkor jelzem felé hogy jöhet nyugodtan? Vagy nem fogok ilyet csinálni? Ezt sem tudom.
Más is van bennem. Ő iránta való érzések is vannak bennem. Kezdenek körvonalazódni, de még én magam sem vagyok benne biztos. De tudom, hogy már nem semleges. Hogy ez pozitív vagy negatív fogalmam sincs, de nem semleges, ezt már tudom. Azért reménykedem, hogy mihamarább tisztában legyek önmagammal, már vágyom rá, és úgy érzem elindultam valamerre. És tudom mi a kiváltó ok. Hogy tegnap beszéltem, és nem csak írtam, hanem hangosan kimondtam, és ez nem tetszett a halálnak, hogy kimerem mondani, ki merem fejezni, hogy mi van. Tudatosult bennem az hogy ez az állapot van. És már nem csak a gondolataim irányítanak, hanem a szavaim is. Nem véletlen van itt mellettem az a kis hangocska ami egyfolytában biztat engem. Lehet hogy a végén hallgatni fogok rá?
