Üdv minden kedves idelátogató Barátomnak!
Kaptam a napokban egy visszajelzést egy nagyon kedves barátomtól, miszerint megváltozott a hangvétele a blogomnak, mivel az utolsó bejegyzés egy kicsit túl sztorizósra sikeredett. Hát azt hiszem ez a kis bejegyzés nem lesz sztorizgatós, mivel nincs is miről sztoriznom, viszont az érzelmi világomról annál inkább. Lassan 10 napja vagyok majdnem folyamatosan együtt Mátéval, azaz volt két olyan nap amikor napközben nem láttam, viszont együtt aludtunk, voltunk, szilvesztereztünk és társai. Szóval jó hosszú ideje már csak az ő társaságát élvezem. És nagyon is. Folyamatosan változnak az érzéseim, alakulnak, alakítódnak általa, és ez olyan de olyan jóóóó :) Nemrég fantáziálgattam valamiről, ami ha valóra válna én lennék a világ legboldogabb embere. Na jó most is az vagyok, bár nyomaszt egy két dolog, de kit nem. Lényegtelen a nyomasztó gondolatok tárgya és témája, mert elenyésző ahhoz képest, ahogy az én lelkivilágom jelenleg van. Felszabadultnak érzem magam. Az elmúlt pár nap megtanított arra, hogy ne aggódjak, hogy mi fog történni. Megtanított arra, hogy minden alakul magától, és arra is, hogy nem szabad a negatív oldalát venni a dolgoknak. Gondolok itt arra, hogy Mátét egyszer sem nyaggattam arról, hogy hogy lesz a holnap vagy az aznap. Újra sodródtam az árral, és újra rájöttem, hogy ez még mindig nagyon jó. Meglepődtem, mikor az elsejét együtt töltöttük, és nem ment haza, másnap már maga mondta, hogy hazalátogat az albiba, és nem pánikoltam be, hogy nem fogom látni, hanem egyszerűen megkérdeztem, mehetek e vele. Simán, mondta ő :) Hát ennyit arról, hogy miért kell előre aggódni a jövő (közeljövő miatt). Régen ez nagy problémám volt. Nem tudtam élni a jelennek, az adott pillanatnak, hanem azon agyaltam, hogy mi lesz majd később, mi lesz egy hét múlva, vagy este vagy másnap. Sikerült megtanulnom azt, hogy akárhogy alakul, mindent pozitívan kell fogadni. Nem esett nehezemre átjönni Mátéval az albiba, holott maradtam volna otthon szívesen, de nem ez motívált, hanem az hogy vele legyek. Végre nem aggódom a holnap miatt, nem érdekel mi fog történni, úgyis alakul majd és tudom, hogy csak jó sülhet ki belőle. És ez fantasztikus.
Miért ez a címe a mostani bejegyzésemnek? Egyszerű a válasz. Mert nem érzékelek határokat. Tudom, hogy lesznek még olyan pillanatok mikor nem fogom látni, nem fogom hallani a hangját, akár egy vagy két napig is (igen Máté ilyen :) ), de nem érdekel. Mert most vele vagyok. És ha nem vagyunk együtt akkor is tudom, hogy vele vagyok. Ő a társam, a párom, a Szerelmem :))) És ez számomra a végtelenséget hozza el.
A másik dolog amiről említést szeretnék tenni az a Lehetetlenség mint fogalom! Máté tegnap megmutatta nekem azt, ami szerint élni kell :) Ez pedig: "A lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kisemberek dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra. A lehetetlen nem tény, hanem vélemény. A lehetetlen nem kinyilvánítás, hanem kihívás. A lehetetlen lehetőség. A lehetetlen múló pillanat. A lehetetlen nem létezik."
És milyen igaz. Nincs lehetetlenség. Ha eszerint élsz, akkor sikeres leszel, ha sikeres akkor pedig boldog, ha pedig boldog akkor tiéd a végtelenség. Ha tiéd a végtelenség, tiéd az életed. Ha tiéd az életed, megrendíthetetlen leszel. Tedd ezt, és cselekedj a szíved szerint. Azt amit a lelked akar. Legyen az bármi. Én ezt teszem, legalábbis a dolgok oroszlánrészében ezt teszem.
Ha elérsz oda, hogy meg kell állj, mert túl sok, akkor nem kell mást tenned csak ülj le egy két percre, gondolj arra ami melegséggel tölt el és élvezd a csendet, a nyugalmat ami körülvesz. Vess számot a céljaidról, amit már elértél és amit el akarsz érni. Hidd el így megtalálod a lelki egyensúlyodat és feltöltődsz energiával, hogy újra szembe tudj nézni azzal, ami rád vár.
