Az élet értékei

A sötét világ árnyékában élve talán nem is mondhatnám hogy olyan rossz. Lássuk csak, mi a helyzet benn....semmi.....A múlt árnyékában élve, vagy csak lenni, az idő múlását várni, a beletőrődést sürgetni...ez vagyok én. Egy erdő, melyben nincsenek színek, nincs fény, nincs élet. Csak a fák, a mohák, a szomjazó élet. Rám szomjaznak. Érzem ahogy felemésztenek, és nincs kiút. De megpillantok valamit, nem is olyan messze...Igen ott, talán ott még sötétebb van...Nem akarok fényt, nem akarok reményt, nem akarok semmit. Elmenekülni, elbújni, talán ez a legjobb. Egyre közelebb és közelebb érek a reménytelenséghez és érzem, hogy szívja ki a maradék életemet. Hagyom hagy menjek, csak visz előre a semmi, ami bekebelez, ami már nem fáj. Tarja meg is énekli ezt. De még mennyire hogy megénekli. Nem hallok mást csak az ő énekét, azt, hogy megyek, és azt hogy egyedül...Magány...ízlelgetem még ezt a szót de már benne vagyok az érzésben. Mit jelent ez nekem? A nagy ürességet, egy undorító dolog, mikor a gondolataid, a fájdalmaid, a magány felemészt. De nem érdekel. Hogyan is érdekelhetne ha nincs kiút, nincsen semmi. Mikor lezuhantam, nagyon magasról zuhantam. A segélykiáltásom nem ér fel olyan magasra, senki nem hall, pedig üvöltök. Üvöltök a kíntól, attól, hogy nincs semmi. Csak az erdő, Tarja hangja és én...és megyek és megyek és vonz a sötét, vonz a félelem, vonz a halál...Igen jól olvasod...a halál. Hisz mi a halál? Semmi...És nem vágyom semmire...De mégis körülvesznek az emberek, a barátok, mégsem hallják meg az üvöltésem...Nem érzik át azt az ürességet, azt a semmit amit én...Megyek ide, megyek oda, pakolgatnak mindenhova...velem bármit lehet csinálni...engem már nem érdekel...ha túrázok, túrázok, ha alszok, alszok, ha hastáncra megyek, hát odamegyek. A testem ott lesz, de a lelkem, a szívem, egy üvegbe zárva porrá zúzva vándorol a sötét erdőben...és nem hallják, hogy üvölt. Talán nem is akarom hogy meghallják? Lézengeni, alapvető funkciókat ellátok, amit egy testnek el kell látnia...Lassan meglátom azt amit távolról észrevettem...Lassan odaérek, és már látom is. Mi ez? Egy kis doboz, szürke színe van, rajta felismerhetetlen ábrázolás..jobban szemügyre veszem. Egy szem. Behunyva. Megfogom a dobozt és kinyitom, és rájövök az üzenetre, amiért az utam idehozott: a doboz üres, a lélek doboza, a szem csukva...igen, ezeket a képeket én kreálom és azt látok meg amit látni akarok...és tudok. Belelátok egy tükröt, belenézek: látom az üres tekintetemet, látom, hogy nem tükröz semmit. Aztán kirajzolódik egy felirat: HALÁL. Hát tényleg ezt akarom látni, tényleg nem lehet megváltoztatni a dolgokat? És aztán minden összeáll: meghaltam. A doboz üres, a szem csukva, a szemem a tükörben az üres tekintetem köszönt vissza rám. A lelkem halott...Körbenézek...és nem látok mást, csak a végtelenségig elnyúló fákat, amik egyre jobban visznek a végzetem felé.