Nem tudok mit írni...A szívem üres, nincs benne semmi, csak egy nagy tőr, amit megforgatnak, amit jól belepaszíroznak, ami megölte...Nincsenek érzéseim, nincsen semmim. Csak a testem...Megszűnt a lelkem...legalábbis én így érzem...Amikor segítő kezet nyújtasz az utolsó reménysugárba kapaszkodsz és érzed hogy rád omlik a szikla amibe kapaszkodtál, hogy ne zuhanj teljesen a mélybe. És csak zuhansz és zuhansz és a szikla zuhan utánad...És tudod hogy az fog megölni... És nincs kiút, nincs menekvés, a reménysugarad elszakadt, a segítő kezedet ellökték...Kérdem én akkor miért? Miért hozzon az ember áldozatot bármiért vagy bárkiért? Miért aggódjon érte, miért gondoljon rá, miért tegyen olyat amitől a másiknak jó lehet, de azt a másik fel se fogja? Nem jut el hozzá az üzenet...És csak zuhanok és zuhanok, és a szikla csak zuhan és egyre közelebb jut hozzám...míg csak egyszer össze nem lapít, de akkor már nem fog fájni. Nem halok bele, talán azt mégsem, csak nem fog fájni. Végre nem fog fájni, végre nem leszek szomorú, végre nem kell szenvednem semmiért.
Nézzük meg kinek fogom én újra az apró homokszemekre zúzott szívemet odaadni, amit egy enyhe szellő is tovább repíthet.........Nem érdemli meg senki! SENKI!
