Sziasztok!
Egy két panaszáradatot kellett végighallgatnom, míg újra rávettem magam, hogy a blogomba írjak. Hát rendben. Ahogy el kezdtem írni a blogot, egyből begörcsölt a jobb combom. Ma anyától jöttem haza leszálltam a buszról és ottragadtam a buszmegállóba, mert olyan jobb comb görcsöm lett, hogy nem bírtam megmozdulni. Ez a fránya futás. Még jó hogy ma pihenőnapot tartok. Ja igen. Futás. Ja igen. Munka. Ja igen. Szerelem. Mind mind meghatározó szerepet játszik az életemben. Van ami többé van ami kevésbé. Hát az első két téma többé a harmadik téma kevésbé. És itt is ambivalenciát érzékelek, mert minél jobban megy a futás, annál rosszabb dolgozni. Ráadásul 8 kilótól szabadultam meg az elmúlt két hétben. Fantasztikus. Ha így folytatódik nem marad más belőlem csak egy összeasszott futógép, aki még futás közben is idegrohamot kap a határidőktől. Igen. Nagyon ráálltam az edzésekre, minden pihenőnapot elpazarolt napnak érzékelek, mert a lábam úgy menne és fután a kilométereket. Máté javasolta a futási naplót? Azt hiszem így hívja. Na lassan el kezdem csinálni. Vajon hány kilométert fogok életem folyamán lefutni :) A maratonra nem vállalkozom. De! Voltam a szigeten és igeeeeen állítólag másfél kilométert lefutottam egyhuzamban. Bevallom én nem hiszem el, de ha az a kütyü azt mondja, hát legyen. És állítólag összességében 2 és fél 3 kilométert. Beszarás. Én még egy kilométer fölé se kúsztam nagyon most meg futok mint egy őrült. Nagyon örültem neki, és ez még jobban hajt és hajt előre. Holnap elmegyek a patakhoz és lefutom a harmadik híd és vissza távot egy huzamban. Ha sikerül, akkor keresztbe lenyelem magam. Fő az optimizmus. :) Meg a combgörcsöm :D Vettem futócipőt. Lehet itt van a kutya elásva. Ebben is fáj a lábam. Majd kialakul a "lúdtalpizmom", gondolom én...de jól hangzik. Tehát a futás megy mint a karikacsapás. De a meló....nem is akarok róla beszélni. Pokol mindennap. Én már csak nevetek. Ma egy olyan ötlettel állt elő a külső kontaktom, hogy azt hittem kettéhasadok...nem is írom le. A lényeg, hogy lehetetlen még varázsütésre is. Nem számít, megoldja Barbi, mindig mindent megold...mondják az okosok, csak fussa szusszra. 10 felé szakadok, közben agyalok, és az eszem azon jár hogy futni kéne. Ott legalább én diktálom a tempót....
Szerelem. Hm...már csak leírva és kimondva ismerem ezt a fogalmat. Érezni nem érzem. Egyre jobban távolodik és a helyét átveszi valami más. A nyugalom. Ha már lehet az életem körülményeit nyugalomnak nevezni :) És igen, kiléptem a fénybe, magam mögött hagytam a szürke nyirkos ködöt, most már undorodom attól a világtól. Most már csak én vagyok. A falam körül én számítok és semmi más. Végre megint önmagam. Érzem, hogy a napfény beszűrődik és igénylem a melegét. Erről mindig a nyár jut eszembe amikor nincs semmi, csak a mókuskerékből kiszakadt csodás egy hét, mikor ráérek megkávézni akár délelőtt 11-kor, mind hajnalban a tóparton ülni és a szúnyogokat lecsapkodni magamról...akkor ezek a fő problémák. Na valahogy így érzem magam megspékelve egy kis stresszel....Érzelmileg tehát a nyugalom és a béke vesz körül...Olyan semleges. Olyan jó most így. Csak lenni. És élvezni. Hogy lassan a világ újra a tiéd lesz. Bár azért egy pár apró kocka még hiányzik. Olyan mintha haladna minden a maga medrében, aztán képszakadás, értetlenség, és aztán újra halad minden tovább. Imádom a puzzlet. Most mégsem találom az utolsó darabjait. Ami igazán bosszantó. És nem tudom hol keressem. Az ágy alatt? A szekrény tetején? Vagy talán nálad van? Úgy érzem szükségem van rájuk, mert egy kép nem lehet egész amíg nem adja ki teljes mivoltát és üzenetét, ahhoz pedig kellenek azok a fránya darabkák.
